BMW-s hétköznapok

Ilyen az, amikor pár fotó többet mond minden szónál.






Elmeséli, hogy milyen is az a megmásíthatatlan:
B M W   é l e t é r z é s !


BMW Európa Klubok találkozója és sok-sok és még több BMW! - Képes beszámoló

Ugyan a címben szereplő esemény már lassan egy hónapja volt, ennek ellenére megígértem azon BMW-s kollégáknak, akik nem tudtak - sajnos - ott lenni, hogy egy kis ízelítőt azért megpróbálok átadni/mutatni belőle, hogy miről is maradtak le. Íme:

Az elején, amikor még nem tudtuk, hogy milyen járgányok jönnek át Velencéből Székesfehérvárra jelentősen nagyobb volt a fiatal, és vadonatúj BMW-k száma. Mint például ezek közé tartozott ez az új F30-as is, melyről meg kellett állapítanom: Élőben sokkal szebb, mint képen. A bumfordi orra nem is olyan ronda...

A Premium Selection egy-egy jeles példánya: Két bangle egymás mellett. Előtérben egy sedan mögötte egy kombi. (E60 & E61)

Itt a két 5-ös fenék mellé egy E91-es is "bepofátlankodott".

Na itt már egy résztvevő BMW látható. Egészen pontosan a V8-as motorja.


A típus-meghatározásban azt hiszem, hogy nem kell segíteni...


Itt egy másik perspektívából. Gyönyörűen karbantartott példány!

Egy OT-s, E21-es, első szériás 3-as 316-ban. Vagy 316, vagy 318 lehet csak, mert csak egy-egy fényszóróval van felszerelve az autó.



Sárga E36 M3 három ajtós verzió. Gyártották még 4 ajtósban, és cabrióban is.

Egy a '60-as évek végén és a '70-es évek elejében gyártott BMW 2000 tilux. A "felülragadt" indexlámpát nem is olyan régen egy másik BMW-s tervezőtől is láthattuk, egy kicsit újrahangszerelve. És méghogy nem nyúlnak vissza a gyökerekhez...

A tilux a ti és a lux egybevonása. A ti itt nem a benzines compactot jelölte, hanem a Touring Internationalt, azaz erősebb motorú ún. "neue klasse" variánst. (Neue klasse: nem a régi "bumfordi", és kerek autókinézet, hanem már szögletes.) A lux pedig a luxus rövidítése, ami a gazdag felszereltségre vonatkozott.

A neue klasse szemből is jól mutat.

E36 cabrio gyönyörű állapotban.


Egy másik perspektívából. Természetesen hathengeres kivitelben.

Elképesztően szép belső. Az sportülések mondanom sem kell nem voltak kiülve...



És ez is 8 henger. Egy E39 535i.

Egy gyönyörűen M-esített E36-os coupe.

Méltóságteljes, napi használatban lévő E38-as.


A 750iL orra...

... és fara.




Egy fekete Z3 M felettébb széles papucsokkal.

Merész orr, közel 330Le.


Z3 M részletek: Egyedi lámpa...

... és egyedi orr.



Egy elmaradhatatlan E30-as. (316-os változatban. A tulajdonos holland volt.)

És megint egy!  Immáron hat hengerrel.

Sárga E30-as cabrio.


Íme a "neue klasse" előtti időszak: Egy hófehér barokk angyal. Gyártási év: 1951-1963. Azaz 2013-ban lesz fél évszázados a legfiatalabb példány!
(Készült cabriolet, coupé és 4 ajtós kivitelben)

Itt nem kell meglepődni a minőségi anyaghasználaton és a részletgazdaságon sem.

BMW jel mindkét oldalon, és króm tömkelegével. 

A találkozó többi résztvevője megcsillan a fehér angyal króm dísztárcsáján. A BMW jel az 1936-tól használatos mintájú.

Belül is luxus, az amúgy 6 személy szállítására is alkalmas BMW.

Ajtó nyitási mód: Mint a luxuslimuzinokban szokás.

Króm belépő (küszöb).

Tessék megnézni a fa "díszléc" vonalvezetését!

Ez nem csak fautánzat, hanem eredeti fa!

220km/h? Az kicsit sok nem?

Bár ott, ahol egy V8 szív dübörög, ott akár bele is férhetne. A V8 super a 3,2 literes 140Le-s aggregátot jelenti.



Azt hiszem, hogy a BMW fanatizmus nem megkérdőjelezhető.

Jól megfér egymás mellett az E60-as és az E85-ös. Azt hiszem, hogy a banglét nem kell bemutatnom, hogy milyen változat, max annyit kell mondanom, hogy diesel...

Egy osztrák ti...

... ötletes matricával.

Itt a motor...

... itt pedig a tulajdonos, ami egy újabb E30-as.

A BMW 02-es széria egy megbecsült példánya. Gyártása 1966-tól 1977-ig folyt. Akkor még hosszabbak voltak a szériák gyártási idejei. Ma ez már - facelifttel - is csak max 7-8 év!


Nemcsak az E46-osoknak, meg az E39-eseknek vannak fanatikusai és őket tömörítő klubjai. :-)

Aztán megérkezett egy meglehetősen "powerful" BMW is. Egy 550 lóerős, kompresszoros E46 M3 coupe.

Ez a beltér ismerős nekem. Mintha láttam volna már egy egyel nagyobb kivitelben is ilyet, ugyanilyen szép állapotban! :-)

Brutál kinézet.

Itt van minden, ami az E46-oshoz kapható volt. Az összes kapcsoló "aktív" a DSC gomb környezetében...

Na igen. És a lényeg, amitől ez 3,9 alatt van százon!  Több, mint 600Nm!

Együtt a generációk: egy 46 és egy 36.


Hasonlóan szép állapotban volt a 36-os is mint a 46-os.

Hat henger és BMW. Ráadásul M.


Aztán sokan lettek...

Szigorú tekintete van azért az E90-esnek is!

Itt egy újabb OT-s 02-es szériás BMW. Háttérben a Marcsi és egy új F10-es ötös.

A parkolóban A BMW. Nekem mindig Ő marad az első. :-)

Nem kevés bogarat nyírtunk ki a Veszprém - Székesfehérvár távon.

Együtt a két masina. Összesen majdnem 700 lóerő. Bár ez nem fele- fele arányban oszlik el...

Egy compact és egy modell frissített 02-es. (A kör hátsó lámpatestet szögletesre cserélték.)



Immáron egy másik helyszínen kaptam lencsevégre ezt az E39-est, elég speciális bányász (?) jellel a bal veséjén.

Szépen sorban: 
Barokk angyal (1951 - 1963)
E21 (1975 - 1983)
E36 M3 (~1992 - 1995)
E91 ( 2005 - 2012)

Morcos szlovák E39-es.
A parkolóban jelentős számú BMW gyűlt össze meglehetősen széles típuspalettát felvonultatva.
Egy osztrák E46 330d manuállal. A tulajdonos egy idős házaspár volt.
A találkozó talán legötletesebb szerkezete: két sedan E36-os végből összeépített utánfutó, melyre a tulajdonos elmondása szerint már megkapta a forgalmi engedélyt, sőt nemsokára akár sorozatban is gyárthatja.
A "vezérszekér" egy - ha jól emlékszem - 325tds BMW volt. Az utánfutó felnijei egy az egyben megegyeztek a 36-oséval.
Ez az a hozzávaló, amivel nélkülözni lehet a kombit, és jól néz ki!
 
Egy E21-es 323i 145Le-vel az akkori 3-as modellpaletta csúcsmodellje volt.

Az elmaradhatatlan E46 320d.
 
Ahhoz, hogy ebben a korban már pöcc-röff induljon az egyik, ahhoz szükséges, hogy legyen a közelben egy másik is...

A nap üde színfoltja volt az Orosz BMW klub ellátogatása hazánkba, és a rendezvény Velencétől távoli részére is.
A közel 7000km-es út, melyet rengeteg szponzor támogat a kocsi oldalára felmatricázott útvonalon halad. A kezdőpont Szentpétervár.

Nem telt el sok idő, az oroszok máris otthonossá varázsolták a helyszínt: Elő a Magyarországi BMW klubnak adományozni kívánt kupa, a zászló és toll, cukorka és egyéb repitárgyak.
 
Itt nem feltétlenül a BMW-re kell koncentrálni...
... mint ahogyan itt sem. :-)
 
Újból orosz (BMW-s) zászló leng Magyarországon.
 
Ezeket az "érméket", melyek amúgy illatosítók, az orosz rendőrség adta az 5 autóból álló konvoj résztvevőinek, hogy ezzel is szimbolizálják azt, hogy az orosz rendőrséggel együttműködve, szabályosan teszik meg a 7000km-t.
(Az öt fős konvoj tagjai: 1 F10, 2 F30, 1 X1, 1 X3, melyből csak egy 3-as és egy 5-ös jött el Székesfehérvárra.)

Egy felettébb rikító kék Z3-as belülről...

... és kívülről.
 
Itt már az elmenetel előtti készülődés, gyülekezés látható, előtérben az 540i-vel.
 
Indulás előtt a soros hathengeres és a V12-es.

Összességében: Nem bántam meg, hogy elmentem a találkozó Székesfehérvári (nyílt) napjára. Sok szép, és igényes BMW-t láttam, és újabb (BMW-s) barátságokra tettem szert.
sarah lous textiles Proudly Powered by Blogger