Ilyen egy kerek nap - avagy élménybeszámoló az I. Évbúcsúztató BMW és Márkafüggetlen Autóstalálkozóról - Nagykanizsa Reptér - 2013. október 27.

Bevezető gyanánt

Az elmúlt 2 évben több, mint 15 különböző fajta autósrendezvényen/autóstalálkozón vettem részt. Ezek között kettő ausztriai is akadt, így mondhatom, hogy azért némi nemű rálátásom már van, hogy az egyszerű szubjektív tetszett-nemtetszett jelző mellett már összehasonlításra is lehetőségem adódjon.
Ekként többek között olyan dolgokat tudok összehasonlítani, ami a legtöbb rendezvényben közös elem, pl.:

  • autók elhelyezése a rendezvényeken (parkoltatás)
  • programok
  • belépők ára, és ehhez tartozó színvonalasság 
  • szépségverseny mikéntje
és ezen preferenciák alapján tudok sorrendet felállítani. 

A közelmúlt két találkozója (itt: http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2013/06/vegyes-erzelmekkel-teli-9.html és itt: http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/search/label/BMW-s%20tal%C3%A1lkoz%C3%B3k) esetében egy 10-es skálát használtam. Ezt alapul véve a mostani találkozó nálam kiérdemelte a 10-ből 10 pontot, így számomra az elsőszámú hazai találkozók sorába emelkedett.

Mondom ezt úgy, hogy nem a kizárólagos BMW találkozó volt, bár a BMW-seknek egy külön lekerített helye volt, ami természetesen, mint kék-fehér propelleres fanatikusnak - jól esett. Ugyanis sok más autómárka mellett pl.: amvasak is voltak az elmaradhatatlan V8 hangorkánnal.  


Hogy mennyien voltak, arról most nem egy panoráma fotót adok közre, hanem egy légifotót a Luigi Photo közreműködésével (bővebben: https://www.facebook.com/LuigiPhoto) Ugyanis a rendezvénynek a Nagykanizsától délnyugatra elhelyezkedő repülőtér adott otthont.


Na de a kicsit hosszabb bevezető után jöjjön a lényeg, azaz maga a találkozó!

Ahogyan indult a nap

Óraátállítás utáni feltámadásom után éppenhogy észhez térek,  09:51 perckor csörren a telefon: akkor jössz a nagykanizsai autós találkozóra nem? - rikkant bele Ádám kolléga a telefonba, majd jelenti: Qpé a tréleren, már csak az X5-öt kell megtankolni és indulhat a túra!

Én - lassan magamhoz térve - ráeszméltem, hogy igen, korábban is esett már szó a találkozóról (bővebben: http://www.carstyling.hu/account_shower.php?id=5938), hogy esetleg érdemes lenne elmenni, de azt hittem, hogy hamvába holt a dolog, hiszen úgy sem megy senki sem, én meg egyedül kísérők nélkül el nem megyek. (A megszokott találkozós stábunk közül sem ment senki sem.) Emellett úgy gondoltam, úgy sem lesz egy nagy szám a tali. Hát nagyot tévedtem...

Egy szervezői autó hirdeti: Évbúcsúztató autós találkozó október 27-én!

Visszatérve a reggelhez, egy 10 perces gondolkodási időt kértem, aztán azon kaptam magam, hogy ezzel (http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2012/11/egy-bmw-monstrum-felterkepezese-bmw-x5.html) ezt (http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2013/01/bmw-e36-328ia-coupe-nagyteso-helyett.html) vontatva már robogunk is kanizsa felé. De most nem a "kanizsai állomás" volt a célpont, hanem egy repülőtér, ami jelentem nagyon jó helyszín volt egy ilyen találkozónak.

Miért?

Elsősorban nem azért, mert (a BMW mellett) imádom a repülést (is), hanem mert az egyenes placc, hol beton - hol fű, illetve a tágas környezet kedvez egy ilyen találkozónak. (Igaz nyáron a no árnyék azért kellemetlen lesz, de most kifejezetten jól jött.)


A szerelvény. Paraméterei: összesen több, mint 370 LE, kb 4,5 tonna. Mikor megérkeztünk belülről, a sötétített üvegek mögül mosolyogva konstatáltuk: mindenki hogy ámul-bámul a tréleren hozott 328i Qpé láttán. Bár tény, nem az az átlagos találkozóra érkező formáció...


Útban Nagykanizsa felé...

Ahogyan odaértünk, majd leparkírozunk rögtön felpattantam a trélerre, hogy lőjjek egy-egy fotót a meglepetésemre nem kis számban összegyűlt BMW-kről. Íme: 


Na ekkor voltam úgy, hogy: nem bántam meg, hogy eljöttem!


A BMW E36 328i Qpé és egy BMW E46 330d Touring. Egyik sem átlagos autó, akad bennük meglepi bőven...
(Ott a háttérben egy mobil wifi-szolgáltató egység, mindenki számára ingyen netet biztosítva.)

330d-ből nézve a találkozó (Előtérben egy Chrysler 300C)



Sovi kolléga épített M3-asa és mögötte a felhozatal. Mellettünk egy Cesna készül a felszállásra.


Sovi E30-a mellett egy másik (jelentősen átalakított) de összképügyileg kifogástalan 3-as állt: egy khaki(?)-zöld E36.


Vajon a tulajdonos BMW fanatikus? 

A megoldás mesteri!!! Ugyanis az angyalszemek annak ellenére is mutatósak, hogy nincsenek felkapcsolva!!!

Ati 325-ös BMW-jére mit lehet mondani? Azt hiszem a gyönyörű az kevés...

Kéremszépen, van itt minden, ami szükséges BMW szériafelszereltség! pl.: FA testápoló. :-)



Elmaradhatatlan E39, mellette egy szokatlan típusjelzésű BMW, egy...


...kuriózum: BMW E90 320si. Mint megtudtam, a megszemlélt autó egyike a WTCC versenyek miatt limitált példányszámban (2600 darab) épített BMW-knek


A motorterében (a 320i ellenére) egy négyhengeres (N45) lapul



A 320si mellett egy M packettes cica állt, és köztük pedig egy...


...vérbeli (mini)BMW állt!

A 36-osok, 39-esek, 46-osok, 60/61-esek és 90/91-esek mellett akadt egy 6-os is. (E63)

Nagyon vagány, ahogyan az egész tető lényegében egy nagy tetőablak! 

Na ez nem gyári, jó alacsony, és ellenben könnyű vele fekvőrendőrt fogni.

Ezüst színűek túlsúlya a képen.

Touringok egymás között. Hát igen, az E36-os és az E61 tervezése között eltelt minimum 10 év. És ez meglátszik a formaterven. Utóbbinak sokkal lágyabb vonalai vannak. (Lásd: http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2013/08/a-bmw-formaterv-atalakulasa-1990-2010.html

A BMW orrok átalakulása itt is megfigyelhető. 


Na itt a generációk közötti különbséget ecseteljem? 

Mi az ami (ha OEM pártiak vagyunk) nem illik a 46-oshoz? Hát a 39-es styling 48-as felnije! Az ET elég pici (csak 20-as) így egészen jól terpeszt! (Amúgy kifogástalan állapotban van a kis 46-oska!)


Külföldi szekció: egy faceliftes egyes, és egy V10 M5. Természetesen mindkettő gyönyörű állapotban. 

Nem vagyok nagy ültetésmániás, sőt!, de ahogyan egy szakavatott, vérbeli ///M Power-es kolléga fogalmazna: a tökéletes M-esítéshez az ültetés kötelező, és itt viszont a kerekek még a levegőben vannak! De fogjuk fel úgy ezt az ízlésesen M5 Touringgá alakított 39-est, hogy jelenleg az állapota: "építés alatt, így ne szóljál be!" :-)


E30-as adag szokatlan felállásban: 2 Touring vs egy sedan.


A találkozón talán az E46-os típusú BMW-ből volt a legtöbb. (És érdekes volt, hogy a táúringok és a szedánok száma közel megegyezett)

Dupla lökösben elhelyezkedő díszcsík, azaz az autó - ha nem volt törve - akkor benzines.


Benzines 46-osok egymás között


A kivitel eltérő a típus azonos.



Íme egy gyönyörű 320ci Coupé. 

Itt pedig egy nagyon ritka BMW E46: BMW prefacelit E46 328i. Az autó manuállal szerelt, és nem M-packettos!!! Ez igazán nagy szó manapság! 

A diesel egycsíkos, a benzines duplacsíkos, de a 328i az osztott fekete csíkos, fekete rácsozással! Eredendően a BMW E46 328i króm élű vesékkel, a lökhárítóban fekete osztott díszcsíkkal, króm műszerfalkarikákkal és a fényszóróban ezüst lámpafoncsor előtti műanyaggal került ki a gyártósorról. Erről az autóról egyedül az utóbbi ismertetőjel hiányzott. (Ja igen, és a 330i-re a fékei miatt minimum csak 17-es alu megy fel!)


A találkozóról szóló élménybeszámolóm kezdő képe is lehetett volna: a találkozóra eljött BMW-k három legjellemzőbb típusa és egy, a kék eget boldogan szelő repülő. (Amúgy a találkozó során többször low-passban köszöntek be a pilóták a szép számban összegyűlt látogatóknak.)



A találkozón összesen két X5-ös vett részt: egy - amivel mi jöttünk - egy 3.0d Sport Edition és ez a 4.4i

Ez a narancs lámpabura nekem kicsit erős volt.

A BMW sorfal végét egy dezső zárta.

Itt kezdett el vegyülni a BMW-s társaság a többi - főként - tuning autóval.

Gyönyörű M-packettes E36-os. (Amúgy szerintem gyári M)


Egy BMW jel nélküli benzines 46-os kolléga.

Itt van a MARcsi 90-es tesója, illetve a háttérben repülők és a BMW sorfal egy szelete. (Megj.: autóm beceneve a MAR-... nyomán lett Marcsi)

Igen, ez a BMW nem a BMW-s oldalra parkolt, ezért áll körülötte csupa (BMW-s szemszögből) off autó.


Noha ez a 91-es sem a BMW-sek részlegébe parkolt le, ennek ellenére lencsevégre került, annál is inkább mert a lámpán lévő szemöldök érdekessé teszi.



A programok - amiken én részt vettem

Nálam központi elemét foglalja el az autókról szóló találkozóknak az, hogy lássuk, mit tud az autó, és mit tud a vezető?!

Akik kezdték a BMW-s életérzés bemutatását.

Aztán mivel egy kis "felforrt a víz, félreállunk hűteni" következett így, jött az elmaradhatatlan Szexi autómosós szám:


Így történt, hogy volt szexi autómosás is. Igaz az idő nem kedvezett a vetkőzős autómosós programnak, és ezt a kicsit szemérmes hölgyike is így gondolta, egészen addig, amíg nem hibázott, és meg nem invitálta az egyik műsorvezetőt egy kis közös mosásra. No egészen eddig nem volt izgi a sztori. Na de ezután már kicsit izgalmasabbá vált a program. :-)

A képen amúgy csak az egyik hölgyike látható. Az őt követő - ha jól emlékszem Viki nevű - hasonlóan telt idomú kolléganőjének előadását már nem láttam, mert mentem, ugyanis jött a nap egyik főszáma, ami nem volt más, mint...

...mint Ádám kolléga virtuóz driftkörei. De mint például itt (http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2013/08/5-powerfanaticscom-bmw-talalkozo.html) is  megjegyeztem: "Ádi hozta a szokásosat!" És természetesen a hatalams gumifüstdózis most is elnyerte a közönség tetszését. A drif & burn out  kombó végeredménye ez lett:


Szegény télikerék!

Ő megúszta! Most még...

Egy szezont még elfut.

Itt már fent az utcai viselet, de a gumidara még az autón, illetve alatta mutatja: itt nemsokkal ezelőtt forró csavarok által tartott acélfelniken, két gumi vesztette életét. 

A drift után immár civilben. Irány a tréler! Amúgy ez az, amit annyira imádok a BMW-ben. Nem a tuning teszi tetszetőssé, hanem maga a technika (futómű, motor, súlyelosztás, stb.) miatt válik a sportautók népes táborának egyik kiemelkedő sportautójává. 


A másik BMW-s kolléga sem kímélte a gumikat. Elbánt velük becsülettel.

A gumigyilkos motor.


Színpadon a szervezők (konferanszék). Minden elismerésem az övüké! A találkozó nagyon színvonalasra sikeredett!

A Qpé immáron a tréleren. Lassan már megy le a nap is...


...és ez megmutatkozik abban is, hogy ritkul a BMW-s sorfal is, jóllehet...

...a nap végére egy-egy F30-as és 3Gt is befutott. Bár ezek igen különcként viselkedve nem nagyon közösködtek a többi BMW-sel.



Még megtörténtek a díjátadások (itt például éppen Ádám BMW-s kollégát részesítik elismerésben a drift mutatványáért)...


...aztán élményekkel/videókkal/fényképekkel gazdagon indultunk haza.

Hazafele...

...volt időnk összegezni a nap eseményeit, és arra jutottunk, hogy a rendezvény - annak ellenére, hogy első alkalommal került megtartásra - egy nagyon jó találkozóra sikeredett. Minden elismerésünk a szervezést lebonyolító Kanizsa Tuning Egyesületnek. (http://kanizsatuning.hu/). 

Ami miatt nekem külön nagyon tetszett a találkozó, az az a tény, hogy A SZERVEZŐK A RÉSZTVEVŐKÉRT/NÉZŐKÉRT VOLTAK ÉS NEM FORDÍTVA! Mert sajnos mostanság egyre többször azt tapasztalhatjuk, hogy igen erőteljesen kiérződik a profithajszolás a valódi közösségépítés rovására: itt a belépő olcsó volt: 1000 Ft gyalog, autóbehajtás: 500 Ft, sofőröknek ajándék 1 db tombola (a korrektség jegyében, amúgy jelentem, mi ilyet nem kaptunk, de hát persze ezen nem akadtunk fenn. :-)) 
És tudtommal a rendezvényen megjelenő standoknak sem kellett horror árat fizetni - ha egyáltalán fizetniük kellett valamit - a megjelenésért, és ez is egy olyan tényező, ami valódi találkozóvá tesz egy ilyen rendezvényt.

Ami jót tett még a rendezvénynek, hogy nem egy műsorvezető volt, (pláne nem a powerfanás bringás csávó), hanem ha jól láttam/hallottam, akkor minimum hárman voltak, és változatosan konferálták fel a programokat. A programok mindegyikén részt venni nem tudtam (nem akartam), de ennek ellenére azt le tudtam szűrni, hogy mozgalmasan, szervezetten zajlottak a nap történései.

Úgy gondolom, komoly potenciál rejlik a rendezvényben. Egyrészről azért, mert innen a nézők/résztvevők túlnyomó többsége nem keserű szájízzel ment haza, másrészről a szervezőgárdában is megvan az a belső igény, hogy a rendezvényt továbbfejlesztve egy még színvonalasabb autóstalálkozót rendezzenek meg 2014. április 18-án. (Facebook event: https://www.facebook.com/events/156038817919304/?fref=ts)

Fontos továbbá azt is megjegyezni, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett BMW találkozó volt. Ugyanis nem jelent meg a klasszikus BMW-találkozós repertoár: pl.: oldtimerek, hetesek, roadsterek, ///M-es BMW-k tömkelege, Qpék, Cabriók, és még sorolhatnám. De nem lenne korrekt, ha nem tenném rögtön hozzá azt is, hogy ez volt az első ilyen rendezvény. Reméljük, hogy legközelebb már sokkal nagyobb számban leszünk jelen. 

És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, jelzem, hogy a létszám minimum egy BMW E46 318i Touringgal emelkedni fog! :-)


Megjegyzés 1
A beszámolóm nem tér ki a BMW-k területén kívüli autókra, ezeket jóformán meg sem tudtam nézni, pedig biztosan sok szép autó parkolt a BMW-kel átellenes oldalon is.


Megjegyzés 2
Időközben felvettem a kapcsolatot az egyik szervezővel, aki készségesen állt rendelkezésemre, hogy nagyon szívesen meghallgatja észrevételeinket és reagál is az általunk felvetett problémákra/hiányosságokra.
Talán ebből is leszűrődik az, hogy az ilyen találkozót miért érezzük magunkhoz, autófanatikusokhoz oly közelállónak...


------------------------------------------------

Köszönetnyilvánítás
Köszönetemet szeretném kifejezni Ádám barátomnak egyrészről azért, mert felhívta a figyelmemet a rendezvényre, másrészről mert volt hajlandó engem oda eljuttatni, harmadrészt pedig mert szimplán csak hozta a szokásosat! :-) (Y)
sarah lous textiles Proudly Powered by Blogger